Vásárlói fotók + videó hasítógép és körfűrész egyben

Képeket és videókat is kaptunk egy hajtóműves hasítógép, és egy körfűrész van kombinálva. Megfontolandó megállapítások is vannak a levélben. Vevőnk a 90-es kúpot vásárolta tőlünk, a kúp végére esztergált egy toldást, ami valóban látszik, hogy jól működik. Biztos, hogy nem kis munka és tervezés volt, mire elkészült. Gratulálunk!

A vevőnk levele: „A próbaüzem megtörtént 10 erdei frissen vágott kőrisfával amit úgy ígértek,hogy tölgy-kőris vegyes. A lényeg,hogy én a kőrist nem ismertem ill.nem tudtam hogy igazi szerszámfa.
Ebből következik,hogy a 3 kW-os motort már az első nekifutásra megfogta,pedig nem is volt vastag a rönk.A következő lépés kell rá tenni irányváltó kapcsolót mert rászorult a kúpra a rönk.
Igen de én úgy készítettem,hogy balos menet és ha szemben állok vele akkor a bal oldalon kell a kitámasztó./ Pedig ez így nem igaz.Most már látom,hogy akik így gyártják eladásra, azok mások életével játszanak.De ezt nem akarom tovább ezt részletezni./Jobb oldalra is készítettem. (Ha irányváltós a gép, akkor bizony mindkét oldalra kell kitámasztás! – a szerk.-)

Vásároltam másik motort, 5,5 kW-ost sikerült, 4 -es nem, ill.nagyon drágán 160000/  Átalakítottam a helyét mert hosszabb és szélesebb valamint a 90-es kúpra tettem egy 140-es repesztő kúpot a menet végétől az anyag végéig.
Menet nélkül nem repített,megállt csak csúszott rajta, ezért próbáltam vágni rá menetet, ami nagyon jól funkcionál.

Befejezésül köszönöm az előzetes segítségét,elismerem hogy igaza volt a motort illetően,de most úgy működik a gép, ahogy megálmodtam és nagyon sajnálom hogy legalább nem 20 évvel előbb álltam neki. .”

Köszönjük a küldött anyagot, az ajándék póthegyet postázzuk!

 

billenő körfűrész hajtóműves hasító körfűrész hasító hajtómű hajtóműves fahasító

2 thoughts on “Vásárlói fotók + videó hasítógép és körfűrész egyben

  1. Fekecs László

    Tisztelt Hasító.hu!
    A közzétett 380 V 5,5 kw hajtóműves hasítógép kúp módosítással+körfűrész kombinációt önök legyártanák-e, mennyibe kerülne, illetve megadhatják-e a vásárló gyártó elérhetőségeit?
    Szíves válaszukat kérve köszönettel és tisztelettel:

    Fekecs László

    Válasz
    1. Hasito.hu Szerző

      Tisztelt Fekecs úr! Kész gépet mi nem gyártunk, a vevő elérhetőségét e-mailben szívesen megadom, ha küld egy e-mailt. Bár a vevőnk is magáncélra készítette a gépet, de talán tud ötletet, tanácsot adni. Üdv: Hoffmann Zsolt

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük